2023.11.19. Tata
TSE Basket U14 – MVM-OSE Amazonok U14

48-57 (4-12, 15-11, 12-22, 17-13)

Jv.: Kaposi Renátó, Tamás Anna (Gecsei Ferenc)

TSE Basket: Erős 32, Wéber 8, Südi-Molnár L. 4, Török-Mezei 3, Südi-Molnár K. 1, Csaplár, Varga, Tóth, Iványi, Benedek-Bujdos, Kraft, Szalai

Edző: Kraft Zsolt, Kláris Zoltán

Kláris Zoltán: Érdekes mérkőzés volt, mert az edzők kötődésén kívül a tatabányai lányok fele ott a másik fele pedig nálunk játszott, amit az oroszlányi csapat kezelt jobban. Nálunk többen kicsit saját magukkal vívtak külön mérkőzést, ellenfelünk pedig egyszerű racionális játékot játszott. Egyszerű szituációkat, mint hátsóbefutás, és egy egyszerű zárás nem tudtunk megoldani, és ezekből, illetve gyorsindításokból könnyű kosarat kaptunk. Az elején szétcsúsztunk, de a 2. negyedtől rendbe voltunk addig, amíg Bogi hirtelen 1 perc alatt ki nem pontozta magát. Itt a csapat kicsit összeesett, majd a végén nagyot küzdött, ami tartásunkat dicséri. Nálunk Liza ponterős játéka kiemelendő, a túloldalt pedig a 2. negyedtől 4 hibával játszó Dörner Zoé állított minket megoldhatatlan feladat elé. A jó hír, hogy könnyen orvosolható hibáink van, és van még bennünk bőven kakaó és fantázia, amit ki fogunk hozni a csapatból. Gratulálok mindkét alakulatnak, a harcos, jó iramú mérkőzéshez.