Győzelem a hazai Sopron csapata ellen
2024.04.21. Sopron
Soproni Sportiskolás Vadbivalyok – TSE Basket U12
47-60 (10-15, 15-20, 10-9, 12-16)
Jv.: Söveges Tamás, Kulik Rajmund (Kozák Tamás)
TSE Basket: Janky 12, Cseh 10, Balázs 8, Kovarik 7, Losonci 7, Köblös 5, Zink 4, Toldi 3, Michl 2, Szalai 1, Maszlavér 1, Sajtos
Edző: Kláris Zoltán
Kláris Zoltán: Sajnos le voltunk korlátozva, mert a zónaszerű területvédekezésből indított emberfogással, és a túlzó behúzódással nem tudtunk mit kezdeni. Erölködtünk melóztunk a pihenten érkező hazai csapat ellen, de amíg ők könnyen besétáltak mellettünk egy az egyben, addig mi minden kosárért keményen megküzdöttünk. Lehetett érezni, hogy az utolsó mérkőzésünk lesz a bajnokságban, amiért kicsit több emóció szorult a parkettára, de ez ilyenkor teljesen normális. A pontok egyenletesen oszlottak el a keretben mindkét mérkőzésen, ami elégedettséggel tölt el. Remélem idén még egy kupára el tudunk menni, de ez a rajongásomat a csapat iránt nem fogja kissebbíteni. Szuper karakterek és segítőkész szülők, amit remélem nem fogok sokáig nélkülözni. A napot lezártuk egy hangulatos bobozással, de a munka nem fog megállni az elötünk álló hetekben sem. Gratulálok, fiúk, lányok! Megyünk tovább!