Vértesszőlős Kosárpalánta éves beszámoló - Szám Vivien
I. félév
2023. szeptemberében kezdtük el ismét az edzéseket a vértesszőlősi sportcsarnokban, heti két alkalommal, két korosztályra bontva. Alsó tagozatos iskolások /1óra/ és külön az ovisok /45perc/. A kisiskolás csoport sokkal hamarabb összeállt, mint az előző szezonban, mert az eddigi ovisok közül 5 fő ment a magasabb korcsoportba, így szeptember óta 12-15 fő alkotja ezt a korosztályt. Az edzéslátogatottság magas létszámban folyik, de a gyerekek fejlődése eltérő, mert több gyereknek több külön órára, edzésre jár, és így elég nehéz haladni.
A kiemelekedő játékosokat igyekeztem Kláris Zoltánhoz átirányítani, hogy tovább fejlődjenek.
Sok labdavezetéses, ügyességfejlesztő, koordinációs feladatot végzünk, sorversenyekbe foglalva, ezeknek köszönhetően egyre stabilabban mozognak a pályán is játékszituációban. A passzok, helyezkedések terén sok elmaradásuk van. Az erőnlétük fejlesztésére nagy hangsúlyt fektetek, minden edzés végén van egy 10-15 perces blokk, amit nyújtással zárunk le.
Ovikosaras társaság már egy teljesen összeszokott kis brigád, edzésenként 10-12 fő van jelen. Náluk sajnos korosztályukból adódóan szinte mindig van beteg, így még egy edzés sem ment teljes létszámmal.
Minden feladat játék mögé van bújtatva, legyen a gyorsaság, állóképesség, szem-kéz koordináció, ügyesség, vagy akár a térbeli tájékozódás, stb. Nagy bennük a versenyszellem, így a sorversenyeket is rendszerint be tudom iktatni a foglalkozásokba. Az edzésidőn kívül, vagy a szünetekben az agyukat “mozgatom”, ilyenkor általános kérdéseket teszek fel nekik az emberi testről, testrészekről, izomcsoportokról, szervekről. Ebben a társaságban is van 2-3 kiemelkedő játékos, akiket vittem magammal Győrbe a decemberi Mikulás kupára, ahonnan büszkén és sok élménnyel gazdagodva jöttünk haza. Amit még fontosnak gondolok kiemelni, az az, hogy mindkét korosztályban egy összeszokott társaság van, akik szeretik és támogatják egymást, a fegyelmezés sem megy nehezen és a szülői közösség is stabil.
II. félév
2024 január második hetében már visszaállt a rend a vértesszőlősi sportcsarnokban, heti két alkalommal, összevont korosztállyal dolgoztam. Az első félév nagyon jól sikerült, ezért tudtam a korosztályokat összefésülni. Az edzés látogatottság továbbra is magas, de mivel pár gyerek tömegsportként tekintett az edzésekre, nekik nem sikerült a felzárkózás. Az előző félévéhez képest sokkal kevesebb volt a beteg.
A csapat összességében nagyon nagy fejlődésen ment át, ami megmutatkozott a két kosárpalánta fordulón is, ahol kiemelkedő eredménnyel szerepeltünk. Koordinációs és kondicionális képességek fejlesztésére nagy hangsúlyt fektetek, mindezt kizárólag még játékos kereteken belül. Ezek mellet tanuljuk az izmokat, milyen formában erősítünk és nyújtunk. így a prevencióra is nagy hangsúlyt fektetve.
Május 30-án egy családi közös játékos edzéssel és piknikkel búcsúztattuk a szezont.
Mindenkinek köszönöm az egész éves jelenlétet, igyekzetet és segítséget.