Győzelemmel felérő vereség
2024. December 14. Szombat, Kőkúti Általános Iskola tornaterme, Tata
TSE BASKET – Szombathelyi Sportiskola U16L
41 – 46 (10-9,12-19,10-5,9-13)
Jv.: Burai Róbert, Lázár Alina
Edző: dr. Szabó Levente
Wéber Liliána 9/3, Erős Liza 9, Kósa Gréta 7/3, Török-Mezei Boglárka 6, Südi-Molnár Luca 4, Szalai Dóra 4, Varga Sára 2, Csaplár Hanna Daniella, Andresz Réka, Falkai Lelle, Szabadi Alexa Fanni, Iványi Boglárka
dr. Szabó Levente: A feldobástól kezdve megfelelő koncentrációval és agresszivitással játszottunk. Az egész mérkőzés során fej-fej mellett haladtunk az ellenféllel, hol ők, hol mi vezettünk. A második felidőre sikerült még jobban összeszednünk a védekezésünket, amely mégnagyobb energiát adott a lányoknak. A végjátékban a támadójátékunk nem volt eredményes, így a védekező csapatok csatáját most az ellenfél nyerte (büntetőkkel). Az eddigi mérkőzésekhez képest végre a mérkőzés kezdetétől úgy játszottunk, ahogy azt a lányoktól elvárom. Büszke vagyok a teljesítményükre, a küzdésünkre és a hozzáállásunkra valamint úgy vélem, amennyiben így játszunk a további mérkőzéseken, akkor csakhamar megszerezzük az első győzelmünket is. Ez a teljesítmény az én szememben felér egy győzelemmel! Gratulálok az ellenfélnek! Hajrá TSE BASKET!
https://megye.hunbasket.hu/veszprem/merkozes/x2425/hun_ves_rlk/9054615