Saját magunk ellenfelei vagyunk
2024.12.12.
2024. December 8. Vasárnap, Kőkúti Általános Iskola, Tata
TSE Basket U16 Leány – ZKTE
28 – 99 (8-28,5-47,5-12,10-12)
Jv.: Burai Róbert, Nagy Péter
Erős Liza 15, Südi-Molnár Luca 6, Török-Mezei Boglárka 3, Csaplár Hanna Daniella 2, Wéber Liliána 2, Varga Sára, Szalai Dóra, Falkai Lelle, Andresz Réka, Szabadi Alexa Fanni, Komáromi Abigél, Iványi Boglárka
Edző: dr. Szabó Levente
dr. Szabó Levente: Az első félidőben semmit nem tudtunk megvalósítani abból amit gyakoroltunk, illetve amire képesek vagyunk, sem támadásban sem védekezésben. Számtalan ki nem kényszerített hibánk volt, és lepattanókban sem jeleskedtünk. A második játékrészre sikerült szorítani a védekezésen, valamint támadásban is megvillantottuk tudásunkat pár alkalommal. Saját magunk ellenfelei vagyunk a pályán, amit ha sikerül leküzdenünk, akkor sikerül majd előrelépnünk. A mérkőzésen két meghatározó játékosunk is megsérült, nekik mihamarabbi gyógyulást kívánunk. Gratulálok az ellenfélnek!
https://megye.hunbasket.hu/veszprem/merkozes/x2425/hun_ves_rlk/9054613