2024.05.18. Tata
TSE Basket U14 – MVM-OSE Amazonok U14

78-63 (21-10, 21-27, 27-13, 9-13)

Jv.: Kaposi Renátó, Krisztián-Világos Tünde (Gecsei Ferenc)

TSE Basket: Erős 32, Wéber 17, Török-Mezei 8, Südi-Molnár 6, Iványi 5/3, Szalai 4, Andresz 4, Komáromi 2, Varga, Zink, Sipos

Edző: Kláris Zoltán

Kláris Zoltán: A lányoknak az elmúlt időszakban többször is mondtam, hogy ha felkészülünk rendesen akkor egy ki-ki mérkőzésen lehetünk ellenfele szervezettebb és többet edző ellenfelelünknek, de csak akkor, ha ebbe most mindent beleteszünk. A korábbi mérkőzésekkel ellentétben most a torna mindkét mérkőzését bírtuk végig és az oroszlány sem őrölte fel a csapatot a 2. félidőben mint korábban. A 28 illetve 29 fault árulkodik a mérkőzés keménységéről, és úgy érzem, hogy most a játék minden területen felvettük a versenyt, és ez az oroszlányikat is elbizonytalanította.  A kulcs a 2-3 alapjátékunk és az egyének fejlődése volt, így eloszlott a teher, és mindenki tudta végig, hogy mi a feladata, szerepe. Meg kell említeni, hogy Szabadfiék a Várpalotával nem játszottak éles mérőzést, hiszen az elenfél hiányos volt, nekünk pedig az első is intenzív, kemény volt, amiből szintén mi jöttünk ki jobban. Reálisan egy egál mérkőzés lett volna, de a mai napon minden szituációbol sikerült a legjobbat kihozni és nyerni, de ez nem tükrözi, a két csapat közti realitást.

Lizát ma nem lehett megfogni, Lili igazi vezérként, kapitányként állt a sereg élén, Abigél és Luca a palánk alatt adott lendületet, míg Iványi Bogi hármasa, és Réka illetve Dodó betörései a legjobbkor jöttek. Török-Mezei Bogika egész szezonban vezérként hatékonyan segített, de iránymutató, hogy pontszegényebb inkább harcos játékát is elbírta ma a csapat. Az idény során ellenfelünk teljes joggal dominált, de az utolsó szakaszban most mi voltunk a jobbak.

A lányoknak nagyon nehéz volt a idény, hiszen az új munkamorál felvétele mellett, sok változást kellett lereagálniuk, de erejüket mutatja, hogy sikerült minden probléma ellenére előre lépniük. A szülőket, akik 3  különböző teremben, településen edző lányaik logisztikáját segítették, illetve végig szurkolták az összes mérkőzést csak magas szinten dícsérni tudom.  Az ajtó csupán résnyire kinyílt, de a jövőben a hölgyeken múlik, hogy be is lépnek e majd rajta.

NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁTOK LÁNYOK!!! :-)

Gratulálok mindkét csapatnak!!!